Egy hyderabadi vezető építőipari vállalat és egy szintén indiai épületnyomtató cég, a Simpliforge Creations közösen dolgoznak a világ első nyomtatott templomán. Dubaiban is terveznek printelt mecsetet, de az várhatóan csak egy évvel a hindu szentély(ek) után lesz kész.
Az épületnek a Telangána szövetségi állambeli Siddlepet környéki Charvitha-mező ad otthont. A helyválasztás szépen szemlélteti a technológia harmonikus integrációját a környezetbe, és a kivitelezők a fenntarthatóság követelményeinek eleget téve teszik ezt.
A három részből álló templom alapterülete valamivel több mint 350 négyzetméter, magassága kilenc méter. Három istenségnek kialakított szentélyekből tevődik össze. Az egyikben füge alakú finomságra (modak) emlékeztető forma, a másik négyzet, a harmadik lótusz-szerű, mindegyik egy-egy istenség előtti tisztelgés.
Az eddig elkészült szerkezeteket a Simpleforge saját fejlesztésű rendszerével nyomtatták ki, szintén saját szoftvert és helyi anyagot használtak hozzá. Elmondták, hogy mindent a helyszínen printelnek, a dómformájú szerkezetek, mint a modak és a lótusz kivitelezése komoly kihívást jelentett. Speciális tervezéstechnika, aprólékos elemzés és innovatív építési technika kellett a templomépítészet alapelveinek betartásához.
Az első munkafázissal végeztek, most a másodiknál tartanak. A szerkezetek szemléltetik, hogy a Simpleforge technikájával 51 és 32 fokos, kifelé és befelé hajló alakzatok az építészeti, esztétikai elvárásoknak megfelelően, helyszínen is nyomtathatók – hangsúlyozzák a kivitelezők.
A szerkezeti előírásokat, a templomtervezés elveit, a 3D nyomtatás követelményeit egyaránt kielégítik, miközben arról se feledkezzünk meg, hogy mindezt nem laboratóriumi, gyártóüzemi körülmények között, hanem „élesben”, a helyszínen teszik.
A Simpleforge számára a templom kezdet, a jövőben magaslatokon, sivatagokban, havas környékeken, komoly kihívásokkal járó környezetekben, nehezen megközelíthető terepeken is kívánnak nyomtatni. Természeti katasztrófa által sújtott területek és védelmi alkalmazások szintén szerepelnek opcióik között.
A lapos födémtetők használatát kiküszöbölő, zárt, kupolaszerű szerkezetek még távolabbra mutatnak. A Simplefirge elképzeléseiben Földön kívüli terepek is szerepelnek.