A szintetizált, extrudált és printelt hús eddigi és jövőbeli legnagyobb problémája, hogy nem igazán érezzük húsnak, szájunkban valahogy más íz marad meg, ha egyáltalán íznek érezzük. Míg a valódi hús nem homogén, a zsír, az összekapcsolódó szövetek stb. mind hozzáadnak valamit, addig a printelt változat sokkal „egyhangúbb.”
A méretezhetőség szintén komoly kihívás. Laboratóriumi sejttenyészetekből könnyebb pár grammot előállítani, mint gyorsétterem-láncoknak legyártani a megrendelt mennyiséget.
A mesterséges hús gyártásához a pontos, hiteles ízt is el kell érni, illetve dönteni kell, hogy a végtermékbe kerül-e állati szövet, használnak-e genetikai tervezést a munkához stb.
Pozitívum, hogy nyomtatott húst nemcsak a Földön, hanem a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) is ettek már, és a termék elvileg bármilyen Mars-expedícióra kész.
A nemrég amerikai és orosz partnerekkel összeállt izraeli Aleph Farms az egyik legérdekesebb, legeredetibb vállalkozás. A partnerségek pontosan a világűrt célozzák, a kutatók a mikrogravitációban történő ételnyomtatás kihívásait és előnyeit tanulmányozzák. A nyomtatáshoz az orosz 3D Bioprinting Solutions fejlesztette bioprintert is használnak.
A beszédes nevű finn Solar Foods az Európai Űrügynökséggel (ESA) állt össze, bonyolult folyamatok eredményeként jövőbeli űrutazásokhoz terveznek magas proteintartalmú élelmiszereket.
A kaliforniai BlueNalu a „tehénmentes” marhahússal és a „csirkementes” csirkehússal foglalkozó cégekkel párhuzamosan sejtszintű haltenyésztéssel foglalkozik, saját technológiát dolgoztak ki rá. A technológiával kiváltották a genetikai tervezést, a végtermékben viszont van valódi hal, úgyhogy esetükben nem újabb húspótlékról van szó.
Az izraeli Mea Tech izmokat, zsírszöveteket és különféle szerkezeteket printel, tenyészt. A holland Delft Egyetemen különleges extrudáló módszert dolgoztak ki kajanyomtatáshoz. A Mosa Meat, a SavorEat és a Meatable bioreaktorokban tenyészt szarvasmarha-izomszöveteket.
