A láncingek, a középkori lovagok testpáncéljai eleinte vasgyűrűk szövetre vagy bőrre varrásával készültek, később szövettől és bőrtől függetlenül, szegecseléssel, esetleg hegesztéssel kapcsolták össze a gyűrűket, idővel pedig a teljes lemezpáncél kiszorította a postát.
A Caltech és a NASA mérnökei nyomtatott láncing ihlette, összehajtogatható, folyékonyszerű állapotból nyomás alatt szilárddá alakuló anyagot fejlesztettek. A finomhangolható szerkezettel 2018-ban kezdtek el foglalkozni, de a projekt a koronavírus-járvány miatt csúszott.
Abból a kérdésből indultak ki, hogy ha két nyomtatott láncing-lapot össze akarunk kapcsolni, mi a csomópontok ideális formája. Szimulációkkal kísérleteztek, majd nejlonból és fémből kinyomtatták a legjobbnak tűnőt.
Ha két lapot egymásra rétegezünk egy vákuumzacskóban, komplex formává alakíthatjuk őket, majd a vákuum kiszívásával megmerevíthetjük. A lapok kivételes erővel tarthatják össze a formát. Az egyik legkézenfekvőbb alkalmazás, ha hátat „tartó” ruhákba integráljuk.
Ez már intelligens szövet (smart fabric), ami például exoskeletonokhoz (külső testvázakhoz) vagy magunkon viselhető technológiákhoz használható fel. A kutatók el is mondták, hogy mindenképpen a merevségén változtató, puhából merevvé alakítható anyagot akartak.
Tulajdonságaikat hasonlóan változtató anyagok léteznek már, ilyen például a vákuumtasakba zárt kávé is.
A kutatók sok részecskét teszteltek, míg rájöttek, hogy mennyire rugalmasak, kezelhető-e a merevségük stb. Az anyagot végül kinyomtatták, de a folyamat már inkább 4DP, mint 3DP, mert a gyártás után is fejlődik tovább. Fémekből és polimerekből egyaránt elkészíthető, de végül szemcsés anyagokkal dolgoztak.
A szövet akár saját tömegének ötvenszeresével (másfél kilóval) is terhelhető, változatos mechanikai tulajdonságokkal rendelkezik.
