A vízalatti élővilág sok kutatót megihlet, egyre többen igyekeznek halakhoz hasonlóan cselekvő robotokat fejleszteni. A gépek tevékenysége már nem merül ki az alámerülésből és a mélyben történő navigálásból, hanem a tanulmányozott állatokhoz hasonlóan próbálnak viselkedni, például mozogni is.
Az MIT (Massachusetts Institute of Technology) kutatói ezeket az elveket szem előtt tartva dolgozták ki SoFi robothalukat, és a Delfti Műszaki Egyetem ipari tervezőmérnöki stúdiumokat folytató diákja, Sander van den Berg diplomamunkája is tonhal mintájára úszó robot, egy drón.
A tonhal az óceánok egyik leggyorsabb állata (a sárgafarkú a 75 km/h-t is eléri), és a drón sem panaszkodhat (már ha képes lenne panaszkodni), mert másodpercenkénti 0,85 méteres sebességével kategóriájában csúcstartónak számít.
Egyelőre csak prototípus; teste olcsó és rugalmas printelt műanyagból, műanyaglapból, bőre puha szilikonból áll. Ez a test- és bőr-felépítés biztosítja a farok mozgását.
A terv egyszerű elven alapul: a robot sebessége akkor nő, ha egyik része, a feje passzív, míg a másik, a farka/uszálya aktív. Az aktív rész számítógépes modellezéssel, a tonhalszerű úszás utánzásával készült. Ezzel a megközelítéssel van den Berg gyors és hosszú távú úszásra kalibrálta a gépet.
A mozgástípus miatt ilyen drónokat általában nehéz stabilizálni, de a holland egyetemistának sikerült. A problémát úgy oldotta meg, hogy az uszály aktív részeit szabályozó motort épített a „hal” fejébe.
Ez az uszályalapú mozgástípus több szempontból is előnyösebb, mint a klasszikusabb propellerszerű. Egyrészt hatékonyabb, másrészt gyorsabb, harmadrészt kevésbé veszélyes a vizek organikus létformáira, és magát a vizet sem bolygatja fel annyira.
Szintén fontos érv mellette, hogy nagyobb mélységben jobban kivitelezhető.
Vízalatti, különösen kevésbé félelmetes, halkülsejű drónokat kutatási célokra, búvárok segítésére, hajóvizsgálatra stb. használnak.
