HTML

Legyél Te is Szakértő!

Minden hírlevél feliratkozónknak egy 50 oldalas 3D nyomtatás kisokost és 3D Akadémia kedvezményt adunk ajándékba!

 

 

3D TECH WORSKHOPOK

Vegyél részt a 3D Akadémia képzésein és szerezz átfogó tudást a 3D technológiák jelenéről és jövőjéről!

3D nyomtatás, modellezés és szkennelés tanfolyamok a 3D Akadémián.

FRE3DEE a Facebookon

A világ legnagyobb 3D printing áruháza

ferenck 2013.03.27. 14:30

A 2012-ben alapított brit iMakr tegnap jelentette be, hogy áprilisban megnyílik a világ legnagyobb 3D nyomtatással foglalkozó – nyomtatókat, szkennereket, kiegészítőket, nyomtatott termékeket értékesítő – áruháza. A kétszintes, szintenként 232 négyzetméter alapterületű shop London központjában, Farringdonban lesz. (A nyitóünnepségre a cég eddig igen puritán honlapján lehet jelentkezni.)

imakr.jpg

Az iMakr azonban nemcsak értékesítéssel foglalkozik: az alapító Sylvain Preumont szerint az áruházban rendezvényeket, bemutatókat és workshopokat is tartanak majd.

„A 3D nyomtatás lényege, hogy fizikai gépek fizikai dolgokat készítenek. Fizikai bolt kell ahhoz, hogy lássuk, megérintsük, átérezzük és részesei legyünk ennek a forradalmi technológiának. Erről szól az iMakr áruháza” – nyilatkozta Preumont.

Címkék: gazdaság 3D printing shop

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://freedee.blog.hu/api/trackback/id/tr65174286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása