FREEDEE BLOG

Két harvardi kutató, Panagiotis Michalatos és Andrew Payne ingyen letölthető 3D modellező szoftvert írt. A Monolith napi szintű problémákra kínál megoldást – arra, hogy korlátozottak az elterjedt programok lehetőségei, esetleg nehéz használni őket, nem mindig felhasználóbarátok, ha pedig valami nagyon jóra akarunk váltani, akár komoly összeget is fizethetünk érte. Szerencsére az utóbbi néhány évben gyakran tűnnek fel ingyenes vagy olcsó, könnyen kezelhető programok. Ezek egyike a 3D CAD és képszerkesztő hibridprogram, a voxelek precíz kezelésére, alapelemek sokféle módosítására és kifejezetten 3D nyomtatásra kitalált Monolith. Jó hír az is, hogy csomó más szoftverrel kompatibilis. A könnyű kezelés ellenére a fejlesztők elsősorban modellezőknek, kezdő tervezőknek viszont kevésbé ajánlják.

Egy voxel a pixel 3D megfelelője, a pixelhez hasonlóan az adott elem nagyobb kompozíción belüli elhelyezkedését írja le, és az anyag fizikai jegyeiről, sűrűségről, színről stb. szintén ad információt. A legtöbb modellező programmal ellentétben, a Monolith különféle anyagok térbeli változatain is tud módosítani, amit két voxelérték megkülönböztetésével ér el: az egyik a szilárd és az üres közti határt, a másik két különböző anyag keveredési arányát definiálja. Ezen értékekkel, megváltoztatásukkal sokféle kiegészítő effektus hozható létre.

A Monolith által kínált opciók cserélhető nyomtatófejű ipari printernél és otthoni desktop gépnél egyaránt jól jönnek, bővülnek a modellezők lehetőségei.

Barack Obama elnökről köztudott, hogy lelkes támogatója a 3D nyomtatásnak. Múlt héten, az ország állapotát felvázoló szokásos éveleji beszéde után ismét tanúbizonyságát tette, mennyire elkötelezett az additív gyártótechnológia mellett. Ellátogatott a Boise Állami Egyetemre, a Termékfejlesztő Laboratóriumban megnézte az oktatási intézmény 3D megoldásait, majd a nemrég alapított Innovációs Iskolában is járt.

A big data korának információtechnológián túlmutató érdekes jelensége, hogy megváltozott a nem is olyan régen még dögunalom adatmegjelenítés, részben a blogszféra melléktermékeként rövid időn belül csomó izgalmas stílus tűnt fel, amik nemcsak mutatósak, de érthetők is.

A gkapriel nevű Instructable felhasználó egy (vagy inkább kettő-három) lépéssel továbbment, San Francisco társadalmi topográfiáját megjelenítő infografikáit 3D nyomtatással készítette el. A háromdimenziós munka amellett, hogy információgazdag, műalkotásként is megállja a helyét.

Gkapriel a DataSF nyilvánosan hozzáférhető adataiból kilenc szociális tényező alapján térképezte fel a Csendes-óceán parti nagyvárost. Azért választott ennyit, mert a lehető legszélesebb körű, minél több aspektust (lakóterület-sűrűség, környezeti zajszint, mennyi idő alatt közelíthető meg autóval egy-egy kórház, kerékpárutak száma, átlagjövedelem stb.) feldolgozó portrét akart végeredménynek.

Az adatokat földrajzi referenciákkal felcímkézett 2D-s tematikus térképekké alakította, majd Grashopper plug-int használva a térképekből Rhinoba importálta a GIS (geographic information system) információkat, és elkészítette a 3D-s modelleket. A nyomtatható formához Autodesk MeshMixert, a nyomtatáshoz Objet Connex 500 gépet használt. A kilenc nyomatot (részben) lézervágóval bekeretezte, a térképek egyetlen – falra akasztható – műtárggyá álltak össze.

Mivel a 3D nyomtatótechnológia egyre megfizethetőbb lesz, komoly hatással lehet az adatmegjelenítésre, azon keresztül pedig a big data tudományára, gkapriel pedig követőkre találhat.

Viselőjét láthatatlanná tevő köpenyek, gyűrűk, varázstárgyak ősidők óta fontos szerephez jutnak mítoszokban, regényekben és bő száz éve filmekben is. Zsákos Frodó, Harry Potter, mindenki Batmanje csak néhány emblematikus példa, hogy kultúránkat mennyire meghatározza régi és modern mágia.

A fantázia valóra váltásával hosszú ideje kísérleteznek, mostanában 3D nyomtatással bővült az eszköztár, a legújabb eredményeket az Arizonai Egyetem kutatója, Hao Xin érte el: láthatatlanság illúzióját keltő metaanyagokon dolgozik. Ezek a mérnöki módszerekkel előállított szintetikus anyagok természetes matériáktól idegen tulajdonságokkal rendelkeznek, például megtörik a fény-, elektromágneses, akusztikus és más típusú hullámokat.

Xin olyan módszert fejlesztett, amellyel fémből, műanyagból és más anyagokból metaanyagok nyomtathatók. Metaanyagai lyukacsos tekelabdákra emlékeztetnek. Van egy igen figyelemreméltó képességük, az úgynevezett negatív törés (refrakció), ami nagyjából azt jelenti, hogy az adott anyag a természetessel ellentétes irányban, hátrafelé hajlít meg egy hullámot. Pontos mértani mintázatok szerint elrendezve, energiahullámokat hajlít meg, és a láthatatlanság illúzióját kelti.

A fénytörés évek óta gyakorlat, a jelenlegi technikáknak viszont van egy komoly problémájuk: a fény nagyon kicsi része elkerülhetetlenül visszaverődik, így az adott tárgy nem lesz teljesen láthatatlan. A metaanyagok egyik legfőbb baja, hogy energiaveszteséget generálnak, és a rajtuk átmenő hullámok felbomlanak.

Xin és munkatársai ezt a problémakört igyekeznek kezelni, és – mikro/nanogyártó technológiával tervezett félvezető eszköz formájában – találtak is rá megoldást: negatív törés és energia is megmarad, sőt, az anyagon áthaladó mikrohullámok „megerősödnek”, és több energia termelődik.

Ha a technológia beválik, és valamikor termék lesz belőle, első alkalmazásaira az orvostudományban, földrengés-biztos házak építésénél kerülhet sor a magától értetődő bűnüldözés és hadászat mellett.

Az Ontic milánói ékszerészvállalkozás neve cégfilozófia is: a metafizikus kifejezés a „fizikai, valódi vagy tényleges létezést” jelenti, amin a két tervező, Erica Tacconi és Nathan Gray azt érti, hogy termékeik a tisztán digitális állapot fizikai világgá történő átalakulására utalnak. Interaktív vizuális művészet és modern ékszertervezés fúziója a krédó.

Első darabjuk, a moduláris és nyomtatott Eidos karkötő tökéletesen szemlélteti az átalakulást. A személyre szabott grafikus elemeket – ikonokat – mágnessel rögzítik az ékszerhez, amelynek alapanyagát és méretét (kicsi, közepes, nagy) a felhasználó választja ki: ezüst, sötétnejlon, aranyozott réz és ezek kombinációi közül dönthet.

Az anyag után jön a grafikus ikon; három designalkalmazás, szimmetria, tangram (kínai kirakós játék), kaszkád (vízesésszerű formák) a repertoár, stílusonként hipnotikus-pszichedelikus mértani-földrajzi mintázatok sokaságával. Az ikonokat vagy magunk dolgozzuk ki a sablonok alapján, vagy megelégszünk valamelyik előre gyártottal, például egy Valentin-napival. Design és karkötő párosítását követően nem marad más dolgunk, csak a rendelés. 140 és 230 dollár közötti összegre számítsunk, plusz 22 dollár, ha előre gyártott tervre esett a választás.

A minél jobb minőség érdekében az Ontic több 3D nyomtatópartnerrel (Shapeways, Sculpteo, i.materialise, Prototek), programozóval, designerrel, hackerrel és makerrel dolgozik együtt. A grafikus ikonokat fémre printelik, majd ritkaföldfém (a kategóriában legerősebb neodinium-vas-bór) mágnessel rögzítik.

Egyelőre az Eidos az egyetlen termékük, de sok mást is terveznek: további ékszereket, táskákat, öveket; mindegyiket ugyanazokkal a személyre szabható megoldásokkal, grafikus ikonokkal.

„Sugározz fel, Scotty!” – utasította teleportáláskor Kirk kapitány Scottyt a Star Trekben. A teleportálás ugyan azóta sem valósult meg, de drónok és nyomtatható áramkörök után most megint közelebb kerültünk valamivel hozzá.

Stefanie Mueller korábban valóban gyors prototípuskészítő szoftvert fejlesztett munkatársaival a potsdami Hasso Plattner Intézetben, jelenleg pedig különleges – stílszerűen Scotty néven futó – 3D nyomtatórendszeren dolgoznak: a rendszer egyik oldalán betesznek egy tárgyat, 3D szkennerféle feldolgozza, az információt titkosított csatornán átküldi a másik részbe, a nyomtatott tárgyat ott veszik ki. Ez a feldolgozás azonban nem tipikus, hanem „destruktív” 3D szkennelés, mert az eredeti modellből csak egyetlen másolat készülhet.

A két rész (két MakerBot Replicator) akármilyen messze lehet egymástól, például az egyik Sanghajban, a másik Vancouverben, a második tárgy akkor is ugyanolyan – de nem ugyanaz – lesz, mint az első. Némi szépséghiba, hogy addigra az eredeti megsemmisül.

Ez még nem az igazi teleportáció, viszont a fejlesztésnek más, biztonsági szempontból lehet komoly jelentősége. Kevesebb a visszaélési lehetőség, Scotty pontosan annyiszor állítja elő a tárgyat, ahányat megrendeltünk belőle.

A trícium a hidrogén radioaktív izotópja, kozmikus sugarak és légköri gázok reakcióba lépésekor áll elő természetes körülmények között kis mennyiségben található meg. A belőle kiszabaduló elektronok idézik elő a foszfor ragyogását, a két elemből önmegvilágító eszközök, például vészkijárati jelzők készíthetők, és készülnek is.

Radioaktivitásról nukleáris tesztekre, atombombára és hasonló borzalmakra szoktunk – jogosan – asszociálni. A plutóniumon kívül azonban sok más radioaktív anyag létezik, köztük a trícium, békés alkalmazásokkal, például energiaforrásként. Ha az előírásokat betartva használjuk, teljesen biztonságos. Biztonság ide, biztonság oda, a „radioaktív” szó viszont mindenkiben borzongást kelt.

Valószínűleg az Innovo néven futó görög hobbitervezőből is, aki különleges trícium-alapú zseblámpát, dugóhúzót és ékszereket – „funkcionális, innovatív és egyedi tárgyakat és műtárgyakat” – nyomtatott.

A futurisztikus darabok nappal átlagosak, semmi különös nem történik velük, sötétben viszont foszforeszkálnak. A felhasználó nyolc szín közül választhat, hogy melyiken világítson a fényforrás akár húsz évig nonstop, mert energiával bírja addig is.

A tervező minden biztonsági előírást betartott, ipari printereken nyomtatott, úgyhogy nem kell félnünk, mert a tríciumfiola mozdíthatatlan, törhetetlen, nem szivárog. A kivitelezéshez főként rozsdamentes acélt, bronzot használt, de ezüsttel is dolgozik.

A mutatós tárgyak és Innovo más munkái az Etsy-n és a Shapeways-en rendelhetők meg. Sajnos nem olcsók, 60 és 190 euró között mozognak, ami érthető is, mert a tríciumizotóp az egyik legdrágább anyag a világon, grammja 3 ezer dollár. Ennek ellenére gyorsan fogynak, egyes modelleket már szét s kapkodtak.

A Nanyang Műszaki Egyetemhez tartozó Szingapúri 3D Nyomtatásközpont (SC3DP) immár harmadik alkalommal, idén is megrendezi a Nemzetközi 3D Nyomtatásversenyt. A résztvevők ezúttal két új kategóriában – régi játékok és 2 és 3D-ben egyaránt működő mutatós logók –, kategóriánként három-három alkategóriában mérettetnek meg. A régi játékokkal a múltat, hagyományokat ünneplik, az SC3DP logójával pedig a jövőre készülnek fel a szervezők.

A jelentkezési feltételek itt olvashatók.

Különleges, bronz PLA nyomtatószálat fejlesztett a kínai időszámítás szerint hamarosan elkezdődő Kecske évére a senzseni eSUN.

A többek között művészi munkákhoz ajánlott új anyagnak nemcsak a színe bronz, hanem ugyanolyan fémesen csillog is – nyilatkozta az egyik termékfejlesztő, aki azt is elmondta, hogy a szálat a szabvány PLA-hoz hasonlóan könnyű kezelni.

A Kecske évét a „San Yang Kai Tai” nevű modellel ünneplik, de nyomtattak már bronz Buddhát, Einsteint és Putyint is.

A partwork („gyűjtős”, „dossziés”) kiadói koncepció lényege, hogy meghatározott ideig napi, heti, hónapos rendszerességgel megjelenő, általában egy adott témakörre (autó-, hajómodellre stb.) vonatkozó periodikákból áll össze. Minden egyes megvásárolt számmal kapunk egy darabot a kampány végére összeálló modellből.

A brit Eaglemoss Collections kiadó tavaly ősszel gondolt egy merészet, és beindította a 90 hetes „Építsen saját 3D nyomtatót” kampányt. Abból indultak ki, hogy ideje az Egyesült Királyságban és Írországban mindenki számára elérhetővé tenni a technológiát. Mivel az összes számhoz jár egy alkatrész, a 3D nyomtatás különféle aspektusait gyakorlati szempontból bemutató magazin vásárlói hétről hétre rakhatják össze saját printerüket. A számok 6,99 fontba kerülnek, és lesz két drágább, prémiumkategóriás kiadvány is, azaz végül 700 font körüli összegbe kerül a nyomtató. Nem olcsó, ugyanebben a kategóriában 18 hónap várakozás nélkül is lehet ennyiért, sőt kevesebbért venni egyet.

Maga a gép, a Vector 3 jó minőségű kezdőszintű plug-and-play FDM printer: tömege 8 kiló, mérete 400x295x356 milliméter, nyomtatási területe 140x140x135 milliméter, nyomtatási sebessége 10-100 cm3/h, PLA és ABS nyomtatószálakkal működik. Tervezője, Sebastian Conran széles felhasználói rétegekre gondol, az a célja, hogy a 3D nyomtatók otthoni készülékek, és ne geekek csecsebecséi legyenek. A designnál is ezt a koncepciót érvényesítette: a Vector 3 szürke és fehér színeivel, kialakításával játékok helyett háztartási berendezésekre emlékeztet.

Kiadó és tervező egyaránt azt szeretné, ha a nyomtatót az oktatásban, minden osztályteremben használnák. Szerintük a partwork-típusú projektek – a hétről hétre érkező újabb alkatrészek és információk – jó lehetőséget nyújtanak technológiák lépésről lépésre történő, fokozatos megismerésére, és mire összeáll a printer, szinte már mindent tudni fognak róla. Az Eaglemoss egyébként oktatási csomagokon is dolgozik, valamint három kategóriában (játék, magunkon viselhető kiegészítők, „hasznos” dolgok) meghirdette a „3D Design Challenge 2015”-öt.

Úgy tűnik, a partwork-sorozat ezúttal nem elsősorban eladási statisztikák növeléséről, hanem inkább a 3D nyomtatótechnológia népszerűsítéséről szól. De a 90 hét várakozás ezzel együtt nagyon sok.