Stanfordi mérnökök, köztük az egykori Carbon-alapító Joseph DeSimone, új nyomtatóeljárást dolgoztak ki, amellyel a mai leggyorsabb, nagyfelbontású műgyanta-nyomatokat létrehozó 3D printereknél is legalább ötször, legfeljebb tízszer hamarabb elkészül a print. De ez még nem minden, mert a felhasználók többféle műgyantát is használhatnak egyszerre.
Az új módszer, az iCLIP (injection continous liquid interface production) a még 2015-ben, szintén De Simone és kollégái által kitalált CLIP legújabb változata. A technológiát azóta átnevezték, ma is új nevén, DLS-ként, azaz digitális fényszintézisként ismert.
A Carbont a DLS feltalálása után alapították, a vállalat tevékenysége ezen a technikán alapul. DeSimone már nem vezérigazgató, hanem 2019 óta az igazgatótanácsot vezeti, és folyamatosan innovatív ötletekkel áll elő, mint például a hagyományos CLIP és a műgyanta újfajta alkalmazásának (az anyagot printelés közben ott kell csak aktívan használni, ahol szükséges) kombinációja.
Az iCLIP UV-fényt használó polimerizáló technika, a CLIP egyes korlátait igyekeznek felszámolni vele. Például a fotopolimerizáció során az adhéziós erőket csökkentő, közömbösítő oxigénréteggel („halott zónát”) is dolgoznak.
Műgyantanyomtatásnál ismertek ezek az erők, megszüntetésükkel jelentős mértékben növelhető a nyomtatás sebessége.
A kutatók a technológia harmadik generációjáról beszélnek. A korábbiak másik komoly hiányosságaként a viszonylag alacsony viszkozitású műgyantákat, a többanyagos nyomtatás kivitelezhetetlenségét említik. Pontosan ezek az anyagok miatt volt lehetetlen feladat.
Az új eljárással ez a korlátozó tényező is a múlté. Az eddigi adatok alapján az adhéziós erők kb. két nagyságrenddel csökkennek, a plusz műgyanta a gépre szerelt injekciópumpa segítségével pont oda és csak oda rakható le, ahol leginkább kell.
Következő lépésben a technológiát optimalizáló szoftvert fejlesztenek.
