Titánötvözettel kevert, kis mennyiségű – szimulált – marsi kőzetből állítottak elő erős, jó teljesítményű és 3D nyomtatásra alkalmas anyagot a Washington Állami Egyetem (WSU) kutatói.
Az anyagokat erős lézerrel 2000 Celsius-fok fölé melegítették, majd a regolit-kerámia és a fém keverékéből különféle méretű formákat hoztak létre. Erejüket és tartósságukat lehűlésük után tesztelték.
Többféle arányt próbáltak ki: a csak öt százalék marsi regolitot tartalmazóból jobb nyomat készült, mint a száz százalék regolitból. Utóbbi printek törékenyek, könnyen megrepednek. Az előbbiek viszont az eredeti titánötvözetnél is jobban teljesítettek.
A vörös bolygó felszínén található köves, anorganikus anyagot fekete porral utánozták. A nagymennyiségű regolitot tartalmazó matéria a törésre, repedésre való hajlam ellenére is használható, például felszerelések, műszerek bevonásánál ez kevésbé problémás, és védi őket a rozsdásodásról, valamint a Marson nagyon masszív sugárzástól.
Nemcsak a jövő, hanem már a jelen szempontjából is fontosak ezek a kísérletek, mert az emberrel a fedélzeten történő űrmissziók dolgát jócskán nehezíti, ha mindent a Földről kell szállítani. Rendkívül költséges, például a NASA űrsiklója egy kilogramm terhet vitt Föld körüli pályára, és a szállítás kb. 54 ezer dollárba került.
Magyarán, ha valamit megcsinálhatunk a világűrben, akkor ott kell megcsinálni, máskülönben a nehéz logisztika, a felesleges pluszterhek mellett és miatt a kiadások is az egekbe szöknek. Például, ha eltörik egy alkatrész, mindenképpen a helyszínen kell megjavítani, valamilyen kivitelezhető módszert kell kitalálni rá. Ezért üzemeltetnek 3D nyomtatót a Nemzetközi Űrállomáson, és a majdani Mars-expedícióknál is nagy valószínűséggel a helyszínen fognak printelni.
A kutatók már 2011-ben bebizonyították, hogy a Holdon található regolittal működik a 3D nyomtatás. Az anyagot akkor az Amerikai Űrügynökségnek, a NASA-nak szimulálták. Az űrügynökségek azóta előszeretettek használják a technológiát, legszebb példája a Nemzetközi Űrállomás.
