A 3D nyomtatás egyre népszerűbb gyártási módszer bútorok, szerkezeti elemek, épületek tervezésénél, kivételezésénél, és szerencsére egyre több a szakterületi innováció.
A Jeruzsálemi Héber Egyetemen például a fával történő nyomtatást igyekeznek megújítani. Speciális eljárást dolgoztak ki, a fát gyanta formában használják, hogy a nyomatot megváltoztassák, miután az elveszítette nedvességét. Az új faanyag komoly hatással lehet a bútorgyártásra, a bútorok mások lehetnek, mint amilyennek ismerjük őket.
Munkájukat az Amerikai Kémiai Társaság augusztus 21. és 25. között tartott őszi eseményén mutatták be.
Szerkezete és a sejtek elrendezése miatt, a fa természetes tulajdonsága, hogy száradás utánra megváltozik az alakja. E jellegzetessége miatt a kutatók egyméteres tálat printeltek belőle.
A fa nyomtatóanyagot kör alakban printelték, és a kör végei, száradás után, egyenesen álltak. A kutatók elmondták, hogy elképzeléseik kiindulópontjához, a természethez akartak visszatérni, és a fa tökéletes matériának bizonyult a koncepció megvalósításához.
Az anyagfejlesztéshez más projektekből fennmaradt fahulladékot gyűjtöttek össze. „Faliszt” néven ismert mikrorészecskékből áll, cellulóz nanokristályokkal és xiloglukánnal (hemicellulose), amelyek természetes növényi kötőanyagok, így nem véletlen, hogy a végeredmény teljes mértékben környezetbarát, vízalapú „tinta.”
Miután elkészültek vele, ki kellett dolgozni az ilyen típusú alkalmazások optimális nyomtatási paramétereit. Több tesztet követően kiderült, hogy a printelés sebessége és a nyomtatott csíkok orientációja fontos szerepet játszanak a nyomat átalakulásában. A printelési paraméterek meghatározzák a fa száradás utáni „viselkedését.”
Több darabot, köztük konyhai eszközöket és bútorokat is kiviteleztek már a technológiával, és a kutatók természetesen folytatják a fejlesztéseket. Be akarják bizonyítani, hogy egyes paraméterek, például a nedvesség módosítása miatt megint képesek megváltoztatni a fa formáját.