November 22-én újabb és méretesebb, több mint 1800 négyzetméter alapterületű boltot nyitott a koppenhágai 3D Printhuset, a világ legnagyobb 3DP kiskereskedése. A szó szerinti fordításban „3D nyomtatás háza” legújabb boltjának egy háromszintes – egyébként 200 éves – belvárosi épület ad otthont.
A kb. 900 négyzetméteres első két éve nyílt meg, tavaly pedig a skandináv ország második legnagyobb városában Aarhusban is debütált a közben a 3D Systems egyik terjesztőjét, a 3D Scandinavia Aps-t felvásárló startup.
Az új boltban kizárólag 3DP technológiákat árulnak és mutatnak be: a 3D Systems, az Artec, az XYZ Printing stb. legújabb termékeit ismerhetik meg a látogatók.
Külön hangsúlyt fektetnek az épületnyomtatásra és a kapcsolódó rendszerekre. Nem véletlen, hogy a nyitóünnepségen maga Enrico Dini, a szakterület úttörője és leghíresebb képviselője, a D-Shape printer feltalálója is részt vett, beszédet mondott.
Jim Larsen igazgató kihangsúlyozta, hogy a 3D nyomtatás egyre több alkalmazásban és iparágban fontos tényező, majd arról beszélt, hogy az építészetre külön figyelnek a következő években.
A prototípuskészítésen és vizualizáción „túllépett” 3DP technológiákkal főként az üzleti és a fogyasztói szférát célozzák meg.