Köztudott, hogy a Smithsonian Intézet komoly támogatója a 3D nyomtatótechnológiának. A New Yorki Cooper Hewitt Smithsonian Design Museum decemberben megnyílt, május 25-ig megtekinthető kiállítása, az „Eszközök: hatáskörünk kiterjesztése” újabb bizonyíték, hogy történelmi léptékkel is mennyire fontosnak tartják a 3D nyomtatást.
A kiállítás azt szemlélteti, hogy a különféle eszközök és az eszközkészítés milyen szerepet játszottak az emberi történelemben, hogyan segítették a Homo sapiens interakcióit az univerzummal. A 175 darab egyike a Nemzetközi Űrállomáson tavaly év végén munkába állt Made in Space Zero-G 3D printer. Mellette néhány vele készített nyomat másolata is látható.
Többek között 1,85 millió éves kőszerszám, vulkáni kőzetből készült húsvágó bárd, mesterséges szív, Braille írógép, 1968-as NASA űrruha, harvardi robot, 12 ezer éves rugó került még kiállításra. A tárgyakat kategóriák („készít”, „túlél” stb.) szerint rendezték el.