A San Diegói Kaliforniai Egyetem diákjai sikeresen teszteltek egy saját maguk által tervezett és fémből nyomtatott rakéta hajtóművet, aminek a beszédes Tri-D nevet adták. A tesztre a Mojave sivatagban, október 5-n a reggeli órákban került sor. A siker olcsóbb meghajtó rendszerek fejlesztését vetíti előre.
A fejlesztés része volt a DIY Rockets versenyének. A fiatal kutatók elmondhatják, hogy a San Diegói Egyetem az első felsőoktatási intézmény, valamint a NASA-n kívül az első olyan szervezet, amely teljes egészében 3D printinggel készült rakétameghajtót tesztelt. Meg is nyerték a verseny diákoknak kiírt nagydíját.
A diákok szorosan együttműködtek a NASA Marshall Űrhajózási Központjával. Először a rakétahajtómű additív gyártótechnológiával történő megvalósíthatóságát vizsgálták. A kezdeményezést a NASA finanszírozta, a nyomtatás az Illinois állambeli GPI Prototípus és Gyártószolgáltatások közreműködésével történt.
A 3D nyomtatás bevezetése új tervezési lehetőségekkel kecsegtet, ráadásul a hagyományos gyártási eljárásokkal összehasonlítva viszonylag kevés a megkötés. A fejlesztési költségek tetemes mértékű csökkenéséből az egész iparág profitálhat.