Yves Béhar, San Franciscói designer 1999-ben alapított Fuseprojectje többek között az MIT Médialaborral készített robotikus bútorokat, magunkon viselhető UV szenzorokat, a kaliforniai ingatlanárakat csökkenteni hivatott előregyártott épületelemeket stb.
Idén bejelentett új projektje elszegényedett latin-amerikai mezőgazda-közösségnek 3D nyomtatással készülő házakról szól. A globális hajléktalanságra megoldásokat kereső nonprofit New Story és a házépítési technológiákkal foglalkozó ICON a partnerek.
2018-ban álltak össze, havi 200 dollárnál kevesebb bevétellel rendelkező családoknak akarnak építeni elfogadható árú, jó minőségű otthonokat. Most a „világ első 3D nyomtatott lakóközösségén” dolgoznak, latin-amerikai farmerek a célcsoport.
Elsőként több generációnak otthont adó lakásokon dolgoznak, nyomtatásukra még 2019-ben sor kerül. Együttműködtek a leendő lakókkal, hogy együtt válasszák ki a földterületet, és közösen tervezzenek. A tavaly elkészült printelt modellen, különböző szükségleteket kielégítve, többször módosítottak.
Kiderült, hogy az egy család egy lakás koncepció nem felelt meg az elvárásoknak, helyette változatos programokat biztosító, éghajlati tényezőket, a családok növekedését és a teret figyelembe vevő rendszert terveztek.
A lakóhelyek 120 négyzetméteresek, belsejük pedig 55. A családok a fedett külső konyhákat, az étkezőket és a baromfitartásra alkalmas kerteket szintén használják.
A betonfalakat csíkos mintákkal díszítik, a lakók maguk döntenek a fal színéről. A tetőt a heves esőknek és a talaj szeizmikus aktivitásának megfelelően alakítják ki, hogy minél jobban ellenálljon az időjárás viszontagságainak, és minél nagyobb védelmet nyújtson földrengésekkel szemben. A falakat úgy dolgozzák ki, hogy a lakások szellőzése természetes legyen.
A konyha, fürdőszoba stb. szinte összes belsőépítészeti eleme szintén 3D nyomtatással készül. A falakhoz és épületelemekhez hordozható, nagy printereket alkalmaznak, amelyeket eleve úgy terveztek, hogy szinte semmi hulladékot ne termeljenek, és nehéz körülmények között (víz-, áramkorlátozás, infrastruktúrabeli hiányosságok stb.) is működjenek.
Béhar és a New Story szerint modellt teremthetnek, hogy hogyan lehetséges remek minőségű lakóépületeket készíteni a legszegényebb közösségek számára. Meggyőződésük, hogy hagyományos módszerekkel nehezebb lenne, kevesebb iterációra és „személyre szabásra” nyílna lehetőség, és az egész folyamat sokkal tovább tartana.
