Joshua Pearce professzor a Michigani Műszaki Egyetemen anyagtudományi és számítógép-mérnöki tanszékén tanít, emellett a felsőoktatási intézmény Nyílt Fenntartható Technológiák Kutatócsoportját vezeti. A megfelelő technológiák nyílt forrásúvá tételére összpontosítva próbál közösségi megoldásokat találni a fenntartható fejlődésre és a szegénység csökkentésére. Ezúttal a 3D Printing Industry vendégszerzőjeként ismertette gondolatait a 3D nyomtatás jelenéről és közeljövőjéről.
Pearce szerint a 3D nyomtatásnak már 20 éve „közöttünk” kellene lennie, és ha az ő generációja főiskolás korban hozzáfért volna a technológiához, „technikai varázslókká” váltak volna. A szabadalmak azonban korlátozták a 3DP fejlődését, lényegében nagyvállalatok kutatásfejlesztési központjaira redukálták a gyors prototípusgyártást. A befektetések persze nem vesztek kárba, de csak kapirgálták velük a lehetőségeket. Az elmúlt néhány évben fogtuk csak fel az additív gyártásban rejlő óriási potenciált. Ezért állhatott elő az az abszurd helyzet, hogy egy relatíve régi technológiát csak sokkal később, pár évvel a ráolvasztásos eljárásra vonatkozó szabadalmak lejárta előtt, a nyílt forrású RepRap tevékenységének köszönhetően ismerhetett meg a világ, és a 20 ezer dolláros jégszekrény méretű megbízhatatlan printereket asztalon elférő, technikailag jobb 2 ezer dolláros nyomtatókkal helyettesítették. A jelen innovációs „robbanása” a nyílt forrású „ethosznak” köszönhető. Gyengíteni kellene a szellemi tulajdonnal kapcsolatos jogokat, de elavult elméletként akár teljesen meg is lehetne szüntetni azokat – vonja le a következtetést Pearce.
Aztán – a Gartner-görbe alapján – csúcsra futottak a túlzott elvárások, de a nagy hype elmúltával most lehet igazán felmérni a 3DP lehetőségeit, és elgondolkozni az „elosztott gyártás” beharangozott új korszakán. Pearce megint a nyílt forrást hozza fel útmutatásként: nyílt forrású laboratóriumi technikák és 3D nyomtatás összekombinálásával 90-99 százalékkal csökkenthető tudományos felszerelések ára. A szakmája kapcsán gazdasági kérdésekkel is foglalkozó tudós szerint a gazdaság kedvez az otthoni 3D nyomtatásnak, termékek házi előállításának. Kritikusok szemére vetették, hogy az átlag amerikai nem tud mit kezdeni a RepRap gépekkel. Erre reagálva teljesen összeállított plug-and-play – szintén open source – Lulzbot Minivel végeztek egy, a 3DP potenciális jövőjébe betekintést adó tanulmányt. A gépet a technológiát és az ingyenes 3D designfájlokat alig ismerő operátor működtette. Alapbeállításokat és előre készített tervrajzokat használva kiderült, hogy az olcsó printerrel öt év alatt térül meg 100 százalékosan a befektetés, azaz megéri egy átlag amerikainak teljesen összeszerelt nyílt forrású 3D nyomtatót beszereznie. Kiszámolták azt is, hogy a 26 random tervrajzzal (és persze többmillió másikkal), újrahasznosított műanyaggal stb. szintén komoly összegek spórolhatók meg. Pearce errefelé látja az otthoni 3D nyomtatás jövőjét.
A következő öt évben azonban az iparág is megváltozik, tovább csökken a ráolvasztásos eljárással működő gépek ára, egyre több egyéni felhasználó szerez be magának 3D printert. Folytatódik a de facto „kényszermunka” és passzív fogyasztás társadalma és a kreatív makerek javakat megosztó globális közössége közti nemrég kezdődött átmeneti időszak. Lényegében minden a nyílt forrás felé mutat.
Az elmélkedés kissé rózsaszín jövőképpel zárul: a 3DP technológiák fejlődésével, fizikai termékek anyag- és áramköltségen történő otthoni printelésével igényeink szerint élhetünk, miközben a káros környezeti hatásokat is csökkentjük.
