Művészek születése óta használják a 3D nyomtatást elképzeléseik, látomásaik kivitelezésére. A vizuális művészetek a technológia egyik első alkalmazása; számos installáció, szobor létrehozásában éltek a benne rejlő lehetőségekkel, a korábbinál lényegesen nagyobb alkotói szabadsággal.
Michael Hansmeyer munkássága az építészet, a képzőművészet, programozás, gépi tanulás és a 3D nyomtatás találkozási pontjára lőhető be. Nem véletlenül, mert építész és programozó is. Legújabb munkáit, a Digitális groteszk I-et és II-t algoritmusok inspirálták és tervezték.
Installációival a beskatulyázás, osztályozhatóság és a redukcionizmus kritériumait semmibe vevő, sehova be nem sorolható építészetet akar létrehozni.
A 3D nyomtatás nem új számára, több korábbi művében (Varázsfuvola, Fehér torony stb.) alkalmazta a technológiát. A „groteszkek” viszont ezeknél is különlegesebbek, mert az algoritmusok által generált formák egyszerre organikusak és szintetikusak. Így a néző megkapja azt, amit előzetesen elvárt tőlük, miközben az anyagok annál többet és mást – váratlant – is nyújtanak.
A szokatlan összhatás nagymértékben a 3D nyomtatásnak köszönhető. A munkák teljes egészükben homokkövekből készültek, többmilliónyi kicsi oldallal, mintha megannyi sejtecskéből állnának össze. A művész azért is választotta ezt az anyagot, mert már nagy méretben és nagy felbontásban is printelhető, ráadásul hamarabb elkészült és olcsóbban jött ki, mintha hagyományos eljárást alkalmazott volna.
A voxeljet 4x2x1 méteres nyomtatóján dolgozott, magát a gépet viszont nem nevezte meg. A konkrét nyomtatási munka két napig tartott, homokkő mellett kötőanyagot is használt hozzá.
A hat négyzetméter alapterületen álló, 3,2 méter magas nyomtatott homokkövet műgyantával stabilizálta, végül a nyomatot nem pontosított folyadékkal fújta le. Tömege 5800 kiló, azaz majdnem hat tonna. A tervezés és a fejlesztés több mint egy évig, a nyomtatás-előkészítés, printelés és az utómunka egy hónapig, az összeszerelés egy napig tartott.
