A modern csúcstechnológiák az agráriumban viszonylag lassan terjedtek el, a folyamat még mindig tart, és ma már a szektor számos ágazatában előszeretettel használnak kifinomult infokommunikációs megoldásokat. A precíziós mezőgazdaságtól az állattenyésztésig egyre több helyen dolgoznak szenzorokkal, mesterséges intelligenciákkal, robotokkal, drónokkal, és természetesen a 3D nyomtatás lehetőségeit is igyekeznek kihasználni.
Halgazdaságokban automatizált és részben printelt szenzorrendszerek dolgoznak, nagyvárosi (vertikális) farmokat működtető rendszerek egyes alkatrészeit additív gyártással állítják elő, Mianmarban (az egykori Burmában) pedig a gazdálkodás hatékonyságát és a gazdák szerény megélhetését igyekeznek növelni a technológiával.
A brit tartalék-alkatrész beszállító (beszédes nevű) BuyAnyPart printelt cserealkatrészeket kínál farmereknek.
A felsorolt példák mellett egy általánosabb trend kezd kibontakozni: a 3DP hatására új mezőgazdasági módszerek (nyílt forrású gépek, kompakt polcok növényeknek stb.) jelennek meg.
Jonny Leech, Norfolk megyei (Közép-kelet Anglia) farmer például részben 3D nyomtatással pontos kukoricamag-mérő rendszert dolgozott ki. Egy ilyen rendszer kulcsfontosságú a takarmánykukorica egyenletes terméshozamához, a terméshozam növeléséhez.
Az additív gyártással Leech komoly összeget spórolt meg, és egy kicsit jobb teljesítményt ért el, mintha készen vásárolt gépekkel dolgozott volna.
A vetésnél a legfontosabb, hogy a vetőtárcsán minden furatnál egyetlen mag legyen, ez a 100 százalékos szingulációs pontosság. Leech a „csináld magad” (DIY) szellemében Solidworks szoftver segítségével dolgozta ki a rendszert, és 15 prototípus-terv után végre eljutott egy olyanig, amellyel 12 km/h sebesség mellett 99 százalékos szingulációt ért el.
A rendszert hat sorra dolgozta ki, a munka 3 hónapig tartott, összesen 70 dollárba került (ha boltban vette volna meg, 600 dollár körül fizethetett volna érte), míg a nyomtatott elemekkel kiegészített teljes gép kb. 12 ezerbe.
