HTML

Legyél Te is Szakértő!

Minden hírlevél feliratkozónknak egy 50 oldalas 3D nyomtatás kisokost és 3D Akadémia kedvezményt adunk ajándékba!

 

 

3D TECH WORSKHOPOK

Vegyél részt a 3D Akadémia képzésein és szerezz átfogó tudást a 3D technológiák jelenéről és jövőjéről!

3D nyomtatás, modellezés és szkennelés tanfolyamok a 3D Akadémián.

FRE3DEE a Facebookon

3D nyomtatás a klímacsúcson

ferenck 2021.05.06. 08:00

A dán COBOD az épületnyomtatás élharcosai közé tartozik, szakértelmüket jelzi, hogy a cég a 3D nyomtatás fejlődésében, ipari szintű elterjedésében nagyon komoly szerepet játszó GE Additive egyik partnere.

A technológia annyira sikeres, hogy az április 22-én és 23-án, a Joe Biden elnök által vezetett virtuális Klímacsúcs résztvevőit is beavatták a betonnyomtatás rejtelmeibe, előnyeibe és természetesen a fenntarthatóságába is. A csúcson a világ széndioxid-kibocsátásának 80 százalékáért felelős és a globális GDP-hez is majdnem ugyanekkora mértékben hozzájáruló tizenhat állam képviselői voltak (online) jelen.

3dnyomtatas_cobod.jpg

A rendezvényre a civil és az üzleti szféra több illusztris képviselőjét, köztük Danielle Merfeldet a GE Megújuló Energia igazgatóhelyettes-főmérnökét is meghívták.

Merfeld a nagyvállalat szénhasználattól való eltávolodásáról tartott előadást, és közben legújabb technológiáikról, befektetéseikről és kutatási projektjeikről is beszélt. Ismertette a COBOD megoldását szélturbinák 3D nyomtatásához, amelyhez nagyon jó minőségű és környezetkímélő betont használnak.

A dán vállalat 2019-ben mutatta be a földkerekség első printelt szélturbina-tornyát, majd folytatta a projektet, és azóta a világ különböző pontjain nyomtatott változatos épületeket.

Henrik Lund-Nielsen alapító-vezérigazgató többször elmondta már, hogy technológiájukat mindig alkalmasnak tartották ezekre a célokra, a GE-vel való együttműködés pedig külön örömet okoz az egész vállalatnak, óriási lehetőségeket látnak benne.

Míg az első tornyot három hétig, addig a másodikat már csak három napig nyomtatták, holott sokkal több anyagot használtak hozzá, azaz pár éven belül rengeteget fejlődött a technológiájuk. A gyorsaság azonban egy kicsit még őket is meglepte.

Címkék: beton környezetvédelem épületnyomtatás környezetbarát technológiák GE

Szólj hozzá!

Kombinált 3D nyomtatás és automatizált utómunkálatok sorozatgyártáshoz

ferenck 2021.05.05. 08:00

A 3D nyomtatás egyik főszereplője, a Stratasys és az utómunkálatokra hatékony automatizált platformot kínáló német DyeMansion együttműködésben állapodott meg, amelynek keretében az additív gyártás első „referencia-architektúráját” kínálják nagyobb volumenű termeléshez. Nyomtatott végfelhasználói termékek tömeges gyártása a cél, s mindehhez, a hagyományos technikákkal versengő folyamatos csúcsminőséget és kompetitív árakat kínálnak.

Az „architektúra” a Stratasys kifejezetten végfelhasználói termékek gyártásához kitalált porágy-alapú H350 printeréből, azaz az új H Sorozatgyártó Platformból és a DyeMansion Print-to-Product utófeldolgozó megoldásából áll. A Stratasys már tesztelte és kiértékelte a DyeMansion technológiáját, a tesztekhez a PA 11 polimeralapú anyagot használták. Elégedettek, és mindenkinek ajánlják az utófeldolgozó platformot.

3dnyomtatas_stratasys_4.jpg

A Print-to-Product munkamenete remekül kiegészíti a H350 printert. Tisztításra, felületek megmunkálására és színezésre kínálnak magasszintű ipari megoldást. A végfelhasználói igényeknek megfelelően két opciót, jól mutató, félig fényes, karcolásokkal szemben ellenálló homogén, illetve funkcionálisabb, teljesen zárt és mosható felületeket kínálnak.

Technológiájuk változatos területeken, például szemüvegek, autóbelső- és tartalék-alkatrészek, orvosi eszközök vagy ortopédiai termékek gyártásához használható.

3dnyomtatas_stratasys0.jpg

Mindkét partner elégedett, a Stratasys szerint az új architektúra az eddigieknél jobban alkalmazkodik az ügyfelek igényeihez, és végre nagymennyiségben nyomtathatók minőségi darabok. Az együttműködéssel felgyorsul a porágyas technikák elterjedése.

A ma már szinte az összes 3DP (és más) gyártótól elvárt fenntarthatóságot szintén hangsúlyozzák. A tisztítás, a vegyszerek használata és a festés egyaránt környezetbarát módszerrel történik.

A „referencia-architektúra” mellett közös piaci stratégián, technológiáik folyamatos frissítésén is dolgoznak. Az architektúra telepítésére valamikor idén kerül sor, és mihelyst elkészülnek vele, az új gyártás a helyszínen megtekinthető, ahol workshopokat is szerveznek majd.

Címkék: ipar utómunkálatok gyártótechnológiák Stratasys nyomtatótechnológiák

Szólj hozzá!

3D nyomtatással születik újjá egy 1919-es Harley Davidson

ferenck 2021.05.04. 08:00

Hogyan helyettesítsünk egy százéves alkatrészt, pláne ha már senki nem gyártja? – merült fel a kérdés egy izgalmas projekt kivitelezőiben.

Sejthetjük a választ: természetesen 3D technológiákkal.

A visszafejtéssel (reverse engineering), azaz az ismeretlen hardver, szoftver annak elemeire szedéséből történő megértésével, újraalkotásával foglalkozó holland Visual First (VF) 1919-es Harley Davidson felújítása közben rájött, hogy egy mechanikai alkatrész, a gyújtás és a motor beindításához nélkülözhetetlen elosztófej állapota túl rossz, és semmit nem lehet kezdeni vele. Mivel több mint százéves darab, régóta nem gyártják.

3dnyomtatas_harleydavidson.jpeg

Carl van de Rijzen, a VF alapítója ekkor döntött a 3D digitalizáció és az additív gyártás, azaz a fej szkennelése és printelése mellett. Az előbbihez Artec Space Spider szkennert használt. (Az Artec-termékeket a FreeDee forgalmazza Magyarországon.)

Hiányzó és tartalék alkatrészek előállításához ideálisak a 3D technológiák, mert 3D fájlból újraalkotható az eredeti darab. A fájlhoz általában szkennelésen keresztül vezet az út, azaz működik a visszafejtés. A gépjármű-szektorban, muzeális autók esetében különösen hasznos az eljárás. (Néhány kereskedőtől aranyáron ugyan beszerezhették volna a fejet, de még akkor sem lett volna garancia arra, hogy működni is fog.)

A Space Spiderrel remekül szkennelhetők kis tárgyak, vagy nagyobb darabok bonyolult részletei. Mivel a gépjárműszektorban népszerű, egyértelműen ráesett a választás.

A darab sötét színe miatt, és mert nem csillogott, a szkennelés gyorsan és könnyen ment. Nem sikerült teljesre, de az Artec Studio szoftver kidolgozta a hiányzó részt. Szimmetrikus módjával érte el ezt, mert visszatükrözött tárgyak részei is utánozhatók így.

A modellezés után megkeresték a Stratasyst, hogy az ideális nyomtatóanyagról döntsenek. Erőssége és rugalmassága miatt a poliamidot választották, majd kinyomtatták a fejet, az utómunkálatoknál fényeztek is rajta.

Végeredmény: az 1919-es Harley Davidson ismét működik, tulajdonosa nagyon örült az újjászületett járműnek.

A VF és a Stratasys egyetértenek: a visszafejtéses módszerben a gépjármű-ipar mellett más területeken is óriási potenciál rejlik. A projektről az összes érintett tanulságos és szórakoztató tevékenységként beszélt.

Címkék: motor poliamid Stratasys FreeDee 3D szkennelés Artec

Szólj hozzá!

Lego-építőkockákhoz hasonló téglák betonhulladékból

ferenck 2021.05.03. 08:00

A betonalapú 3D nyomtatást gyakran használják eddigieknél összetettebb formák, szerkezek kivitelezéséhez. Használatuk másik fontos előnye a gyártási idő lerövidítése.

Több kivitelező elmondta, hogy a megoldás környezetbarátabb is, mint a klasszikus technikák. Csak annyi anyagot használnak el, amennyire szükség van, és így sokkal kevesebb a hulladék.

Mindez igaz és fontos előrelépés, viszont a bolygónkon változatlanul az egyik leggyakrabban felhasznált anyagnak számító beton önmagában nagyon szennyező, tonnánként 70 kiló széndioxidot „termel.”

3dnyomtatas_lego.jpg

A 3D nyomtatószektor pontosan ezért keresi a hagyományos beton valami sokkal fenntarthatóbb anyaggal történő helyettesítését. Egyre több az ezirányú próbálkozás, printeltek már rizstermesztésből fennmaradt hulladékokból, például szalmából és rizshéjból előállított építőanyagból álló házikókat is.

Az építkezési törmeléket újrahasznosító és a körkörös gazdaságot promótáló londoni Brunel Egyetem kutatóinak DigiMat projektje is hasonlóra törekszik. A beton környezetkárosító hatását csökkentve, építik a jövő alkalmasint egymásba kapcsolódó Lego-építőkockákra emlékeztető szerkezeteit.

A kezdeteknél tartanak, az első eredményekre hónapokig várhatunk még, a megoldás viszont mindenképpen „zöldebbnek” ígérkezik. Az építőkockák könnyebben összeilleszthetők, valahogy úgy működnek majd, mintha legóznánk. A fejlesztőknek az a bajuk, hogy a 3DP hiába fenntarthatóbb, mint minden más építési módszer, a hagyományos beton viszont nagyon nem az. Ezért kell újrahasznosítani a hulladékot, és a betont helyettesítő „másodlagos” nyersanyagot létrehozni belőle.

Most még azt sem lehet tudni, hogy milyen printer dolgozna az új matériával. Valószínűleg extrudálásra képes robotkar munkálná meg a száz százalékban újrahasznosított összetevőkből álló betonpótlékot, de ez sem biztos.

A bemutatóra a fejlesztők 500x500 milliméteres téglákból akarnak összehozni egy falat. Elképzelésük alapján tégláik nagyságrendekkel kevesebb széndioxid-lábnyomot hagynának maguk után, mint a klasszikus beton.

Címkék: beton építőipar környezetbarát technológiák Lego nyomtatóanyagok

Szólj hozzá!

Biztonságos nyomtatóanyag élelmiszeripari alkalmazásokhoz

ferenck 2021.04.30. 08:00

A polimeralapú nyomtatóanyagokat fejlesztő francia FABULOUS kifejezetten az élelmiszeripar igényeinek és követelményeinek megfelelve, hozta létre új porformájú termékét, a nevével sokat eláruló, az Európai Unió által a szektorban engedélyezett, sok poralapú additív gyártófolyamattal kompatibilis BLUECARE matériát.

A zöld fényt a műanyagok és más cikkek ezirányú alkalmazásaira vonatkozó 2011-es szabályozás értelmében kapta meg. Az Egyesült Államok Élelmiszer- és gyógyszerfelügyeletének engedélyezésére még várnak, de valószínűleg nem kell sokáig.

3dnyomtatas_bluecare.jpg

Az élelmiszerekkel és alkohollal, valamint a területen dolgozó gépekkel érintkező anyag tehát megfelel az elvárásoknak. A szintén francia tervező és 3DP vállalat, az IDPRINT 3D már használja is 30 centiméter széles élelmiszer-futószalagja fejlesztéséhez.

Szerintük az ideális anyag ezekhez a gépekhez, és így drága öntőformákra sincs szükségük. Azok egyébként sem lennének kifizetődők, mert nem terveznek annyi darabot, hogy megérje használni őket.

A fúvókák gyártásához élelmiszerügyi szempontból érthetően biztonságos anyagokat használó holland OCEANZ szintén dolgozik már a BLUECARE-rel. Mivel a fúvókák törvényszerűen hozzáérnek a cukrásztermékekhez, fontos, hogy az anyag semmiféle hatást ne váltson ki például a cukorból.

Elmondták, hogy a BLUECARE a szektorban jelenleg elérhető legtisztább nyersanyag. A vele történő 3D nyomtatás új lehetőségeket és távlatokat nyit meg.   

A kék műanyag használata elterjedt az élelmiszeriparban. A szín azért ideális, mert nagyon jól észrevehető, és a felületén bármilyen lehetséges fertőzőanyag is jól látszik.

Eleve úgy tervezték, hogy biztonságos és tiszta legyen. Az anyagból készült tárgyak könnyen tisztíthatók, fertőtleníthetők, gombákat, kajamaradékokat, vegyszereket stb. egyszerű eltávolítani róluk.

Címkék: élelmiszer polimer nyomtatóanyagok

Szólj hozzá!

Tetoválás környezetbarát nyomtatóanyag-hulladékból

ferenck 2021.04.29. 08:00

Mivel a politejsav újrahasznosítható nyersanyagokból, például kukoricakeményítőből készül, a PLA nyomtatószálról gyakran elhangzik, hogy a belőle készült termékek biológiailag lebomlanak.

A lebomlást viszont sokan összekeverik a komposztálhatósággal, ami nem feltétlenül igaz, mert csak ipari komposztáló telepeken törhető szét, azaz csak akkor, ha a feltételek adottak hozzá: 55-70 Celsius-fok, nedvesség, mikroorganizmusok jelenléte. Ezeknek a követelményeknek a házi komposztáló edények nem tesznek eleget, de még a maker-közösségek zömében sincsenek meg a feltételek. Ráadásul a PLA-t nem lehet tojással, banánhéjjal stb. együtt kidobni.

3dnyomtatas_pla_1.jpg

Matt Harkness, ausztrál művész kritizálja, hogy nincs elég ipari komposztáló, és a gyártókat is bírálja, mert szakszerű kidobás feltételeit nem ismertetik részletesen, és újrahasznosító pont sincs elég, miközben anyagaikat környezetbarát cuccokként hirdetik.

Pont ezekért az okokért, biológiailag újrahasznosító gépet fejlesztett, amellyel a PLA hulladékból háztartási kellékek és bútorok készíthetők. Harkness szemetest és kefét is csinált már így.

Projektjeivel a 3D nyomtatás környezeti hatásaira igyekszik sajátos módon felhívni a közfigyelmet. Az egyik, elég excentrikus ötlete, hogy a PLA az emberi testen, valamilyen tetoválások formájában legyen újrahasznosítva.

Gépe a hulladék-granulátumokat a bőr alá speciális eszközökkel bejuttatható PLA polimertintává alakítja. Mihelyst odakerül, elkezdődik a hidrolízis – a vegyi kötések vízmolekulák hozzáadásával történő felhasadása. A PLA mikroműanyag részecskéi lassan tejsavvá, széndioxiddá és vízzé alakulnak át.

Harminc hét után a test teljesen újrahasznosítja a PLA részecskéket, amelyeket lélegzés és vizelés közben adunk ki magunkból.

A gép hipotetikus módszer a PLA hulladék természetes komposztálására. MIkroműanyag-részecskék az emberek legalább felében egyébként is vannak – fűzi hozzá Harkness.

Címkék: művészet újrahasznosítás környezetbarát technológiák nyomtatóanyagok PLA

Szólj hozzá!

3D nyomtatás a koronavírus-járvány alatt

ferenck 2021.04.28. 08:00

A Párizs-székhelyű (és a BASF által 2019-ben felvásárolt) Sculpteo közzétette a 3D nyomtatás állapotáról szóló hetedik, éves nemzetközi felmérését. A mostani a legaprólékosabb, a megkérdezett 1900 fő 86 országot képvisel.

Az egész szektorról átfogó képet adó anyagból kiderül, hogy a technológiát ma már széles körben elismerik, sőt, profitált is a hagyományos gyártási megoldásokban a Covid-19 alatt tapasztalt elakadásokból, hiányosságokból. Kiderült, hogy a 3DP igazi gyártótechnológia – ez az elemzésben olvasható legfontosabb állítás –, az ellátási lánc hézagainak pótlása mellett, például az egészségügyben használt, nagyon fontos, életmentő darabokat állítottak elő vele, ráadásul egyre több területen, egyre többen alkalmazzák – állítják a szerzők.

3dnyomtatas_felmeres.jpg

A további előrelépést a nagyobb befektetések, a bizalom növekedése és a még jobb anyagok jelenthetik. A tavalyi elemzésben a 3DP növekvő ipari hatásait és az egyre érettebb felhasználói bázist emelték ki, az ideiben pedig kimutatták, hogy az ipari javak az előállítás 20, a szolgáltatásirodai gyártás 16, a fogyasztói termékek 10 százalékát tették ki.  

A felhasználók 66 százaléka három évnél több szakmai gyakorlattal rendelkezik, több mint a negyedük naponta dolgozik a technológiával. A megkérdezettek nagy része vezérigazgató, kutató, k+f csoporttag volt, 60 százalékuk mérnöki háttérrel.

3dnyomtatas_felmeres0.jpg

A 3DP ma már a legnehezebb alkalmazásokban is helyt áll, a jövő ígéretes, a technológiát használó cégek versenyelőnnyel rendelkeznek. Ugyan sokan még mindig a gyors prototípuskészítésben látják a legnagyobb előnyeit, 49 százalék azonban nagyobb sorozatgyártásban, 18 pedig egyenesen tömegtermelésben, felük végfelhasználói, 27 százalékuk fogyasztói javakban gondolkozik.

A járvánnyal kapcsolatban, a megkérdezettek 48 százaléka tevékenységük és üzleti lehetőségeik bővüléséről beszélt, 23 százalékuk tavaly 100 ezer dollárnál többet fektetett a technológiába.

A 3DP-t a gyors innováció egyik mozgatórugójának látják, kb. a kétharmaduk idén növelni akarja a befektetéseket, sokan új alkalmazásokat és új anyagok használatát tervezik.

Termékek személyre és egyedire szabását, a tömeges egyedire alakítást még nagyobb előnynek látják, mint tavaly; 69 százalékuk a hagyományos módszereknél komplexebb geometriákat is kiemelte, míg a gyors iteráció lehetősége is egyre fontosabb szempont. Konszenzus van arról is, hogy a szektorban csökkenteni kell a „belépési költségeket”, megbízhatóbbá kell tenni a technikákat, minél több új anyaggal kell dolgozni.

72 százalékuk az anyagok masszívságát, erejét, emelte ki, felük pedig csökkentené az árukat. A fenntarthatóság szintén évről évre fontosabb szempont.

Címkék: trendek Sculpteo koronavírus

Szólj hozzá!

Mélytanulás segíti az áramkörök nyomtatását

ferenck 2021.04.27. 08:00

Az izraeli Nano Dimension elektronikai termékek nyomtatásával foglalkozik, a cég DragonFly printere biztosítja a következőgenerációs tervezési módszerekkel való kísérletezést, lehetővé teszi hagyományos eljárásokkal megvalósíthatatlan darabok kivitelezését.

Szenzorokat, áramköri lapokat, rádiófrekvenciás űrrendszereket, dolgok internete (Internet-of-Things, IoT) eszközöket printeltek már vele. Több iparágnak, akadémiai és kutatóintézeteknek, védelmi, légjármű-ipari, robotika, biotech és önvezető járműveket fejlesztő cégeknek egyaránt dolgoznak.

Április 20-án bejelentették a gépi tanulásban, azon belül is a mélytanulásban (deep learning) fontos szerepet játszó DeepCube felvásárlását. A Nano Dimension célja, hogy gépeiket mélytanulás-alapú mesterséges intelligencia működtesse.

3dnyomtatas_gepitanulas_1.jpg

Mivel elektronika-nyomtatásban a DragonFly az etalon, és lényegében az egyetlen „egyetemes” printer, az MI nyilvánvalóan a 3DP szempontjából úttörő területen fog tevékenykedni.

A DeepCube technológiájának több szabadalmaztatott algoritmusa jelentős mértékben javítja az adatelemzést, míg az emberi agy feldolgozó tevékenységét valamelyest utánzó mélytanulással a szoftver hatékonyabban elboldogul az adatokkal, talál és formál a döntéshozásban segítő mintázatokat.

A program bármely hardverre telepíthető, a gépteljesítményt megtízszerezi, a memóriaszükségletet pedig csökkenti. A Nano Dimension a mostaninál is modernebb, a nyomtatott áramkörök (Printed Circuit Boards, PCB) és a félvezető integrált áramkörök közötti szakadékot áthidaló technológiák kidolgozását tervezi vele. A DeepCube szakemberei ezért csatlakoznak a céghez. Szakértelmükre eddig is a Nano Dimension ügyfélköréhez hasonló területeken (védelem, akadémia stb.) volt igény, úgyhogy ezen a téren nem lesz sok változás számukra.

Eli David főmérnök el is mondta, hogy izgatottan várják a munkát, fejlett mesterségesintelligencia-technikáikkal hozzá akarnak járulni az ipar 4.0 felpörgéséhez, a teljes additív gyártószektor forradalmasításához.

Következőgenerációs gépeivel a Nano Dimension is pontosan ugyanezt, az egész ellátási lánc környezetbarát digitális irányítását, az elosztott digitális gyártási alkalmazásokat szeretné megvalósítani. Folyamatosan tanuló mesterséges intelligenciával a printerek felismerik és korrigálják hibáikat, javítanak a munka hatékonyságán, az előállított termékek minőségén.

Címkék: jövő elektronika mesterséges intelligencia áramkör innovátorok

Szólj hozzá!

Mi várható a fémnyomtatás piacán?

ferenck 2021.04.26. 08:00

A 2020. negyedik és a 2021. első negyedévében végzett alapos adatgyűjtés és -elemzés eredményeként, a 3dpbm Research közzétette legújabb tanulmányát. Témája a fémalapú additív gyártás.

Kiderül belőle, hogy a terület tavaly 1,6 milliárd dollár bevételt generált, és 2030-ra, évi 35 százalékos növekedéssel számolva, 31,78 milliárdos piaccá válik.

Közel egy évtizede szignifikáns mértékben növekszik a fémnyomtatás, és a tendencia a közeljövőben is folytatódik. Az utóbbi években tapasztalt eseti lassulások nagyon speciális technológiákat érintettek, és általában nagyon speciális körülmények között történtek.

3dnyomtatas_femnyomtataspiac.jpg

A fémes kötőanyag-sugaras (binder jetting) eljárás és több újgenerációs technika, azaz a kötésen alapuló additív gyártómegoldások a gyorsabb és az olcsóbb gyártás új korszakának hírnökei.

Mivel a huzalalapú technikák (WAAM, EBAM) egyre elfogadottabbak, és egyre több nyomtatható alapanyag áll rendelkezésre, a fémmel dolgozó gyártók ezen a területen is komoly bevétel-növekedésre számíthatnak.

A jelenleg látványos növekedést átélő fém nyomtatóanyag-piac az elmúlt években több komoly szereplővel bővült, míg a régiek folyamatosan vezetnek be a szektor igényeit jobban kielégítő, egyre nagyobb számú ipari szegmens és alkalmazás számára kiváló új matériákat.

A fémnyomtatás-szolgáltatók központi szerepet játszottak a prototípuskészítéstől, a nagyon korlátozott mennyiségű gyártástól a mai digitális sorozatgyártásig ívelő folyamatokban. A következő állomás a tömegtermelés lesz.

Az 5,4 trillió dolláros globális ipari gyártáson belül az összes kapcsolódó 3D nyomtatótevékenység 1,05 százalékot tesz ki, amely évi 3,1 milliárd dollárt generálhat.

Címkék: trendek jövő üzlet ipar nyomtatóanyagok fémnyomtatás nyomtatótechnológiák

Szólj hozzá!

Illegális fegyvernyomtató workshopra csapott le a spanyol rendőrség

ferenck 2021.04.23. 08:00

A spanyol rendőrség április 18-án jelentette be, hogy az adóhatóság közreműködésével az országban első alkalommal csaptak le workshopban nyomtatott lőfegyverekre. A rajtaütés egyébként szeptember 14-én történt, hivatalos beszámolóra viszont csak a héten került sor.

A Kanári-szigeteken, egész pontosan Tenerifén, Santa Cruzban helyezték őrizetbe a gyanúsítottat, miután több fegyvert, lő- és robbanószert találtak nála. A workshopra egy, gyanús tevékenységeket figyelő internetes csapat figyelmeztetése után bukkantak rá. Kiderült, hogy a gyártók szélsőjobboldali csoportokkal állnak kapcsolatban, a gyanúsítottnál otthoni bombakészítő és egyéb, például lőfegyverek 3D nyomtatását leíró kisokosokat is találtak.

3dnyomtatas_spanyolrendorseg.jpg

A fegyvernyomtatás öt-hat éve volt slágertéma, az utóbbi időben kevesebb a vele kapcsolatos bombasztikus hír, viszont az additív gyártás térhódításával, a technológia ezen a területen is sokat fejlődött. Ez egyrészt a jobb minőségű printereknek, nyomtatóanyagoknak, másrészt a fémnyomtatókhoz való könnyebb hozzáférésnek tudható be.

Nyomtatott kőfegyverekhez más technikával készült alkatrészek is kellenek, különben nem működnek. Kiderült, hogy a letartóztatott személy kicsi, de működő lőfegyvert tudott készíteni, illetve az is, hogy a puskacsövet pár perc alatt képes volt kinyomtatni.

A rendőrök két 3D nyomtatót, tizenegy nyomtatószál-tekercset és a fegyvergyártáshoz használt több számítási eszközt is lefoglaltak. Ezen kívül 19 printelt kicsi fegyvervázat, kilenc tárat, két hangtompítót és sok más részt, valamint más fegyvereket, például machétét is találtak. Nem közölték, hogy ezek additív gyártótechnológiával készültek, vagy sem.

Nyomtatott lőfegyverek gyártásának és birtoklásának a szabályozása országonként változik. Az Egyesült Királyságban ugyanaz vonatkozik rájuk, mint más fegyverekre: csak kormányengedéllyel legális. Szingapúrban idén fogadták el a fegyverek digitális másolatának, fájljainak engedély nélküli birtoklását büntető törvényjavaslatot. Kanadában engedély és regisztráció nélkül szintén illegális a birtoklás és a gyártás.

Az USA-ban 2018-ig tilos volt lőfegyvereket nyomtatni, a Trump-adminisztráció azonban megváltoztatta a törvényt. Most csak fémrészeket tartalmazó printelt lőfegyverek birtoklása tiltott.

Címkék: fegyver szabályozás fémnyomtatás nyomtatószálak

17 komment

süti beállítások módosítása