A 3D nyomtatás egyik legmeghatározóbb vállalata, a bő három évtizedes múltra visszatekintő, a terület fejlődését meghatározó számos újítást megvalósító belga Materialise közzétette a 2024 első negyedévére vonatkozó pénzügyi adatokat.
2023 (március 31-ével lezárult) azonos periódusával összehasonlítva, az akkori teljes bevételhez viszonyítva, most 3, 4 százalékos a csökkenés, A bruttó bevétel 0,6 százalékkal nőtt, míg más pénzügyi mutatókban szintén csökkenés tapasztalható.
Az eredményeken a vezetőség nem lepődött meg, mert a tavalyi első negyedév kivételesen jó, 24 százalékos növekedést hozó három hónapnak bizonyult. Most – szintén nem meglepő módon –nyolc százalékos növekedést produkálva, az orvosi részleg teljesített legjobban.
A másik két területen már kevésbé jók a számok. A gyártó és a szoftver szegmensek visszaesését a kedvezőtlen piaci körülményeknek tudják be. A fenntartható növekedésbe irányuló folyamatos befektetések és az új üzleti modellre történő (jelenleg folyamatban lévő) átállás szintén befolyásolta a számokat, ugyanakkor a pozitív nettó és készpénzes pozíciók megnyugvásra adnak okot.
A kutatásfejlesztési, sales és marketing, valamint az általános és az adminisztratív kiadások szintén – összességében 5,5 százalékkal, tehát jelentősen – növekedtek.
A vezetőség elmondta, hogy a három üzleti szegmens alapjai változatlanul szilárdak, és kifejezetten bizakodóak, mert jól vannak pozicionálva a tervezett növekedési célok megvalósításához. Év végéig konszolidációra számítanak, és korrigálniuk sem kell az év eleji előrejelzéseket, vállalásokat.