A hegedű még ma, a digitális/elektronikus zenék korában is az egyik legnépszerűbb hangszer. Hagyományos módszerekkel készítik, viszont egyre többek szerint másként is lehet.
E másként gondolkodók egyik zászlóshajója a napokban olcsó, tartós nyomtatott hegedűt bemutató AVITA Fiatal Művészek Program.
A hangszer közismerten drága. Hivatásos zenészek általában két- és tízezer dollár közötti összeget költenek rá, de a határ a csillagos ég, akár milliókért is lehet vásárolni. Sajnos még a legegyszerűbb, főként diákok által használt hegedűk ára is minimum ezer dollár, és ezért sokaknak megfizethetetlen a tanulás.
Az AVITA 2012-ben kísérletként indult programjával változtatni szeretne a helyzeten. Ez az első egész világra kiterjedő, fiatal hegedűsöket megcélzó webalapú kezdeményezés. Nyomatuk a küldetés egyik kulcseleme.
Első alkalommal az Amerika Akusztikai Társaság december hatodikai konferenciáján mutatták be a jól működő, és a hagyományos darabok töredékébe kerülő hangszert. A nyomtatási költség mindössze hét, az összeszerelés közel harminc dollár. Mivel ötszáznál alacsonyabb áron még rossz minőségű hegedűt sem lehet találni, a nyomtatott változatban komoly potenciál rejlik, és ha kereskedelmi forgalomba kerül, akkor nagyságrendekkel többen vásárolhatják meg.
A hangszertestet polimerből készítették, és eleve úgy tervezték, hogy olyan hangot adjon ki, mint a hagyományos akusztikus hegedűk. A nyak- és az ujjrészeket puha ABS műanyagból nyomtatták, hogy a zenész kényelmesen érezze magát. A hangzás valamivel sötétebb és kiforrottabb a megszokottnál, a hagyományos eljárással készített hegedűkénél.
Egyelőre nem vásárolható meg, a teszten résztvevő, és speciálisan erre a hangszerre írt Singularity concertót (szerzője Harry Stafylakis) előadó Mary-Elizabeth Brown (a program vezetője) elégedett vele. Elmondta, hogy bizakodnak a nyomtatott hegedűk szerepében a közeljövő zeneoktatásában.