A Markforged elindította Digital Forge nevű, felhőszámítás-alapú új ipari 3DP szoftverplatformját. A gépi tanulással dolgozó platform a világon használatban lévő mintegy 12 ezer Markforged printert hivatott összekapcsolni.
A cég ügyfelei között olyan mamutvállalatok is szerepelnek, mint például a Siemens, a Porsche vagy a Microsoft. A világ tíz legnagyobb légjármű-vállalata, a 14 legnagyobb autógyártóból 12 és az amerikai hadsereg szintén Markforged felhasználó.
Mire jó ebben az esetben a gépi tanulás? Például arra, hogy a nyomtatást előkészítő Eiger szoftver folyamatosan tanul a földkerekség 73 országában dolgozó printerektől. A tanulás fordított irányban is működik: az összekapcsolt gépek nyomatainak javul a minősége.
A platform a csomópontok, gépek adatait használja, megosztásuk miatt napról napra „okosabb” lesz, a felhasználók pedig a felhőben hozzáférhetnek a legfrissebb tapasztalatokhoz.
Mivel a platform erőforrásai a felhőben vannak, a böngészőn keresztül fém- és szénrosttal megerősített részek nyomtatására is használható.
A Digital Forge szépen szemlélteti a cég „a felhő az első, a szoftver az első” hozzáállását. A platformon keresztül gyártók könnyedén használhatják a Markforged szoftvereit, amelyekkel aztán szintén könnyedén állíthatnak elő kívánság szerinti (on-demand) darabokat.
„Az elektromosságot 1980-ban találták fel, de a modern világunkat felépítő ipari forradalomhoz negyven év és az 1918-as spanyolnátha-járvány kellett. A 3D nyomtatás 40. születésnapjához közelítünk (2026), és szerintem a 2020-as járvány és az ellátási lánc szakadása a következőgenerációs ipari forradalom, a digitális gyártás korának hírnöke. Küldetésünknek érezzük, hogy a forradalom részeként, a Digital Forge a világ összes gyárában jelen legyen” – magyarázza a céget vezető Greg Mark.
A Markforged termékeit Magyarországon a FreeDee forgalmazza.