HTML

Legyél Te is Szakértő!

Minden hírlevél feliratkozónknak egy 50 oldalas 3D nyomtatás kisokost és 3D Akadémia kedvezményt adunk ajándékba!

 

 

3D TECH WORSKHOPOK

Vegyél részt a 3D Akadémia képzésein és szerezz átfogó tudást a 3D technológiák jelenéről és jövőjéről!

3D nyomtatás, modellezés és szkennelés tanfolyamok a 3D Akadémián.

FRE3DEE a Facebookon

Műszemeket nyomtatnak egy szöuli kórházban

ferenck 2018.07.11. 08:30

Dél-Korea fontos szerepet tölt be a 3D nyomtatás távol-keleti népszerűsítésében, az ország Kína, Japán és Szingapúr mellett a technológia egyik ázsiai fellegvárának számít.

A szöuli Yonsei Egyetemi Egészségügyi Rendszer (YUHS) Elválasztás kórháza bejelentette, hogy hároméves kutatást követően hamarosan készen áll első 3D nyomtatással készült mesterséges szeme kereskedelmi forgalmazására.

3dnyomtatas_szem0.jpg

Az egészségügyi intézmény adatai alapján több mint 60 ezer dél-koreai személynek lenne szüksége valamilyen szembeültetésre, viszont csak 40 ezren férnek hozzá.

Sok más egészségügyi hasznosulás mellett a 3D nyomtatás ezen a területen is komoly segítséget jelenthet. Szemüvegeket, kontaktlencséket eddig is nyomtattak és árusítottak, műszemet viszont még nem.

3dnyomtatas_szem1.jpg

A Koreai Tudomány és ICT Minisztérium által szponzorált Mesterséges Szem Projekt a minisztérium korszerű orvosi műszereket célzó technológiafejlesztési kezdeményezése részeként indult. Magát a szemet Baik Seung-woon dolgozta ki, a 3DP pedig lehetővé teszi a gyártófolyamat leegyszerűsítését.

Március óta használnak digitális fényfeldolgozó (Digital Light Processing, DLP) printereket, és azóta foglalkoznak a fejlesztés kereskedelmi forgalmazásának előkészítésével. A szemészetben ritkán alkalmazott DLP sokféle anyaggal dolgozik, gyorsan készíthetők vele nagyfelbontású nyomatok. Lézer helyett UV-fényt használ a műgyanta szelektív megkeményítéséhez, többek között ebben különbözik a sztereolitográfiától. (A DLP egyik ismert képviselője a printelt szemüvegeiről ismert belga Luxexcel.)   

A munkában a helyi 3DP specialista Carima a partnerük, a tömeges gyártást az ő technológiájuk biztosítja.

„3D nyomtatótechnológiánkkal szeretnénk segíteni a műszemre rászoruló betegeinken. A nagyon jó minőségű mesterséges szemmel és a páciensek hozzáférését növelő hálózattal csapatunk kiváló egészségügyi szolgáltatásokat kínál” – nyilatkozta a kutatást vezető Yoon Jin-sook professzor.

Jelenleg a prototípusok biztonságát tesztelik, Yoon szerint 2020-ra készülnek el mindennel. A mesterséges szemet Kínában is szabadalmaztatták, és egy egyszerű konzultációs hálózatot is kiépítenek melléje. A távhívásos rendszerrel a rászorulók a világ bármely pontjáról hozzáférhetnek majd a szolgáltatáshoz.

Címkék: egészségügy szemészet Dél-Korea 4D DLP

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://freedee.blog.hu/api/trackback/id/tr5914104705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása