Az Economist magazin júliusi első száma behatóan foglalkozik a 3D nyomtatással, vezércikk és több tanulmány mellett részben a borító is az additív gyártásról (A harmadik ipari forradalom, Nyomtass nekem egy Stradivarit), másik részében pedig Donald Trumpról szól.
A vezércikk tágabb kontextusba helyezi a technológiát: az újítások gyártásra gyakorolt hatása lassú folyamat. 1733-ban John Kay már feltalálta a szövetkészítést felgyorsító vetélőt, Joseph Marie Jacquard szövőszéke azonban csak 1805-ben jelent meg, majd játszott fontos szerepet az első ipari forradalomban. Henry Ford 1913-as újítása előtt tíz évvel Ransom Olds már előállt a futószalag ötletével, mégis egy évtizedet kellett várni rá. Taiichi Ohno Toyota Production Systemse és az 1980-as években bevezetett furcsa módszerei szintén lassan váltak a gyári hatékonyság globális mércéjévé.
Chuck Hull, a 3D Systems társalapítója 1983-ban találta fel a sztereolitográfiát, a 3D nyomtatás viszont csak a 2010-es évek elején robbant be a világ köztudatába. A könnyű és komplex formák előállítására remek technológia a prototípuskészítésben vált népszerűvé, jelenleg elsősorban kisszériás vagy egyedi igények szerint készülő tárgyak gyártására a leghasznosabb: ékszerek, fogpótlások stb. A 3DP manapság már annyira bevett módszer, hogy a GE 1,5 milliárd dollárt fektetett különféle alkatrészek printelésébe.
A szkeptikusok a nagyszériás gyártást kérik számon a technológián. Szerintük a printerek túl lassúak és drágák, és ellentétben a szövőszékkel, futószalaggal, Toyota-újításokkal, az additív gyártás soha nem fogja forradalmasítani a tömegtermelést.
A cikk szerzője szerint ez a „szkepticizmus egyre hiteltelenebbnek tűnik.” A technológia újragondolásával, egyes új módszerekkel, például az Adidas digitális fényszintézisével áthidalhatók a problémák. A technikát hamarosan magas szinten automatizált német és amerikai gyárakban fogják használni, és megnyugodhatnak a lassúság miatt sopánkodók, mert gyorsabb, mint a hagyományos megoldások.
Egy másik új technika, a BDM (bound-metal deposition) óránkénti kb. 8 literes (500 köbhüvelykes) tempójával a fémnyomtatást forradalmasíthatja. Összehasonlításként: egy átlag fémnyomtató óránként 1-2 köbhüvelyket printel.
A korábbi gyártási forradalmakhoz hasonlóan, a gyárak átalakulása most is időigényes folyamatnak ígérkezik: például a ruhaiparban az emberi kéz egyelőre változatosabb tevékenységre képes, mint a teljesen automatizált módszerek. Ezzel együtt az automatizálás minden iparágat mindenhol meghatároz, és terjed. A 3DP e trend része. A munkabérek emelkedésével a kínai tömegtermelésben robotok mellett megjelennek a 3D nyomtatók (idővel pedig a robotprinterek) is. Ahogy a globális ellátási lánc rövidebbé válik, cégvezetők mindinkább helyi fogyasztók igényei szerinti termékekben kezdenek gondolkodni. Előállításukhoz a 3DP a leghatékonyabb technológia. Különösen akkor, ha fejlődését – és a társadalomét is – nem hátráltatják a szabadalmak (mint a 3DP esetében).
A 3D nyomtatás elterjedésének összes következménye ugyan megjósolhatatlan, Hullnak viszont Kay, Olds és Ohno mellett a helye – összegez a vezércikk szerzője.
