Néhány lelkes 3DP rajongó együttműködéséből rövid idő alatt önkéntesek világméretű hálózatává nőtte ki magát a művégtag-nyomtatással foglalkozó e-NABLE. Nemrég például a Google támogatta 600 ezer dollárral a kezdeményezést.
Június 11-én pedig bejelentették az e-NABLE Közösségi Alapítvány (ECF) és a 3D Systems együttműködését. Új műkéz-tervet készítettek, amelyet a szakterület élenjárójának gépein fognak nyomtatni.
A mai helyzet nagyjából úgy írható le, hogy bármely 3D printerrel rendelkező személy az e-NABLE-en keresztül, tervrajzaikat használva, egyedi esetekre alkalmazva léphet kapcsolatba olyanokkal, akiknek művégtagra lenne szükségük.
A 3D Systems és az ECF partner-együttműködésének egyik következményeként legalább négy egyetem kapcsolódik be a projektbe (ECF Partner Labs) és használhatja szabadon páciens-specifikus kezek létrehozására a technikai tanácsadóként is közreműködő 3DS technológiáit: CubePro printereket, Sense 3D szkennereket, tervezőszoftvereket és a Touch 3D stylust. Az e-NABLE összes eddigi munkájához hasonlóan, a fájlokat és a használati útmutatás videót ezúttal is közkinccsé teszik. Az új műkéz tervrajza a 3DS Iron Mant jegyző ipari tervezője, Evan Kuester munkája.
A 3DS azt is vállalta, hogy tantervet dolgoz ki azzal a céllal, hogy iskolákban is foglalkozzanak művégtagok tervezésével és nyomtatásával.
Az együttműködéssel a rászorulók mellett a két fél szintén jól jár: az e-NABLE tekintélyes, komoly múlttal és tapasztalattal, szerteágazó kapcsolatokkal rendelkező szakmai szövetségesre tett szert, a 3DS pedig újabb terület fejlesztéseibe kapcsolódik be, ráadásul a mainstream és a maker-közösségek által egyaránt pozitíven fogadott projekttel.